Ott álltunk a többi párossal, amikor bejelentették, hogy a junior II-es korcsoporthoz hozzá teszik a junior I-es korcsoport egyetlen párosát is. Gondoltuk magunkban, hogy rendben, legyen így és nem is fordítottunk a dolognak nagyobb figyelmet, mivel a klubtársaink és egyben barátaink is annyira biztosak voltak a győzelmünkben, hogy egy percre sem gondoltuk, hogy másként is alakulhat a verseny. Én két három évvel fiatalabb voltam a pesti egyesületben lévő táncosoknál, nekem még nem volt annyi önbizalmam és tapasztalatom, mint az ott táncoló, már rutinosabb táncosoknak, ezáltal nekem ez új volt még, hogy már a verseny előtt mindenki arról biztosított, hogy nekünk nyerni kell. Úgy éreztem egyben ez teher is nekem, de amint elkezdődött az első kör, már csak a táncra tudtam koncentrálni. Visszatérve a bársony anyagból készült répa szabású versenynadrágomra. Honnan is az ötlet? Ifjúsági Standard Világkupát rendeztek meg egyik évben Szegeden, és ott a Világhírű Andrej Skufca még akkori párjával, Katarina Venturinivel, akik az akkori Latin-Amerikai táncok amatőr világbajnokai voltak, fellépőként szerepeltek és Andrejnek volt egy ilyen fazonú nadrágja, csak hozzám képest az ő teste mint Arnold Schwarzenegger, az enyém meg mint Spongyabob kockanadrág volt.

Hozzám képest az ő teste mint Arnold Schwarzenegger, az enyém meg mint Spongyabob kockanadrág volt.

Ezt még tovább tudta tetézni, hogy a szabályzatban az volt előírva, hogy a junior II-es korosztály számára kötelező a fehér ing és nyakkendő is. Úgyhogy ahhoz képest, hogy még az előző osztályban fekete ingben díszzsebkendővel lejtettem Latin-Amerika forró hangulatú zenéire, most mint egy kisiskolás répa naciban az évnyitó ünnepségen, tettem a kilométereket a táncos lábaimba. Azért félteni nem kellett engem sem, mivel láttam nagyobb táncosoknál, hogy most divatosak a különböző extra díszítésekkel tarkított bőr öv költemények, így én sem maradhattam ki a sorból és rögtön beszereztem egy fekete övet, aminek a szélén arany színű szalag díszelgett. A mezőnyünk körülbelül húsz párosból állt, ami nagy létszámnak mondható mai mércével. Jól vettük az akadályokat, tovább jutottunk a középdöntőbe, majd betáncoltuk magunkat a döntőbe is. A junior I-es párost is beszólították a fináléba, így a hat páros már teljes készültségben állt. Úgy éreztem magam, mintha egy rodeón lennék és nem a cowboy lennék, hanem maga a bika, aki alig várja, hogy kitörhessen a karámból. Elindult a szamba és meghallottam a kedvenc számomat, ami aztán csak olaj volt a tűzre és csak úgy suhantam mintha puskából lőttek volna ki. Lementek a táncok, majd jött az eredmény hirdetés. Bemondták a hatodikat, ötödiket, negyediket, harmadikat, s aki valaha versenyzett bármilyen sportágban az tudja, hogy minden verseny legstresszesebb része az eredményhirdetés, hisz itt már tehetetlen vagy, csak várod a sorsod.

Következett a második helyezés, amikor a parketten maradt két páros vérnyomása az egekbe szökött, de aztán kimondták az ezüstérmes helyezést kapó páros nevét, akik mi voltunk.

Így történhetett, hogy egy alacsonyabb korosztályból odatűzött páros hozta el előlünk a bajnoki címet. Kettős érzésünk volt a verseny után, mivel a magas induló létszám ellenére rögtön egy ezüstérmes helyen végeztünk ami nagyon felemelő érzés volt, de ott motoszkált bennünk a kis ördög, hogy azért, ha épp aznap másként dönt a verseny döntnöke, akkor a mi nyakunkat díszítette volna a Budapest Bajnokság arany érme “C” junior II korosztályban. Miután túl voltunk első versenyünkön, követte még számos másik, de ebből is két fontossal folytatom, amiből az egyik az Országos Bajnokság volt Székesfehérváron, majd később, ahogy én szoktam nevezni a magyar Blackpool, a Zánkai Ifjúsági Táncfesztivál követett. Az Országos Bajnokság napján, mikor utaztunk a verseny helyszínére, Székesfehérvárra már furcsa érzéseim voltak, de ezeket még nem tudtam mire véljem…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük